A csírákról, a kezdetekről és a jelenről
A csíráztatott magvakat ősidők óta használták élelmiszerekben különféle kultúrák. Az ókori Egyiptomban a bab- és búzamagot csíráztatták, majd különféle ételekben fogyasztották. Indiában is csíráztatták a borsó-, lencse- és babmagot, majd hagyományos receptekben használták fel.
A kínai szövegek már i.sz. 200-ban említik a csírák táplálkozási és gyógyászati előnyeit. A 16. század végén Li Shih-Chen kínai orvos egy híres orvosi szerződésben azt írta, hogy a különféle magvakból származó csírák csökkenthetik a gyulladást, enyhíthetik a reumát és erősíthetik a szervezet immunrendszerét.
Bimbók harca a skorbuttal
1700 körül James Cook brit felfedező kezdeményezte a búzabogyók hajtásainak termesztését a világ óceánjait kutató hajókon. Ezeket a tengerészek étrendjében használták a skorbut, a C-vitamin hiánya által okozott betegség leküzdésére.
Halálos betegség lévén lenyűgöző klinikai megnyilvánulásokkal, már akkoriban is szükséges volt megoldást találni a tengerészek étrendjének kiegészítésére vitaminokkal és ásványi anyagokkal.
Később, a 19. században Julius von Sachs német tudós felfedezte, hogy a csíráztatott magvak számos fontos tápanyagot és enzimet tartalmaznak, amelyek segíthetik az emésztést és a tápanyagok élelmiszerből történő felszívódását.
A csírák és mikrozöldek újkori történetével kapcsolatos további információkért ajánljuk a „Csírák és mikrozöldek, háború és béke között” című cikket.